Engedjék meg, engedjétek meg, hogy röviden bemutatkozzunk és megosszuk veletek a Hazai Vadfotós Egylet üzenetét, nézőpontunkat. Megmutathassuk, hogy hogyan válik valóra a képeink által jelmondatunk, mert ez az az Egylet „ahol a vad és a fotó egy lett”.
Több közös vonás is van bennünk, annak ellenére, hogy csak felnőtt korban
ismertük meg egymást. Mindannyiunknak vannak természethez kapcsolódó gyökerei. Ilyen a vadászat, az otthoni indíttatás, a rajz, képzőművészet szeretete, stb., majd ebből alakult ki a közös szenvedély a fényképezés, kinek ekkor, kinek akkor. Valóban szenvedély, hisz mi is órákat, napokat, heteket, hónapokat és van úgy, hogy éveket várunk egy-egy pillanatra, eseményre, ha lemaradunk, róla nem tudjuk visszapörgetni az időt, a kompozíciót újra beállítani. Kezdődik, minden elölről. Rengeteg türelemre van szükség, de mily ellentmondás ez, hiszen pont türelemre nincs időnk. Ezért igyekszünk minden pillanatot megragadni, elcsípni, napkeltétől napnyugtáig. Nehéz megfelelni a közönségnek; a vadász vénájú képnéző inkább a trófeát nézi, a fotósok a technikán túl a képbe vitt művésziességet, az átlagember pedig mindkettő befogadására nyitott. Mi, mindegyik oldalra igyekszünk eljutni, próbáljuk a kapitális vadakat lencsevégre kapni és egyben kiélni művészi hajlamainkat is a hajnali, alkonyati időben. Többek között szeretnénk felhívni a felnőtt, és a felnövekvő nemzedék figyelmét a természet értékeire, megbecsülésére, mert az emberek sokszor környezetvédelmi analfabétizmus miatt rombolják a környezetet.
És ha ez valamennyire is így van, akkor fontos feladat a gyermekek „zöld-érzékének” fejlesztése, mind érzelmi, mind ismereti alapon. A gyerekeknek
nagyobb szükségük van példaképekre, mint bírálatra. Mi az általunk készített, a természetből kiragadott képekkel szeretnénk például szolgálni, hogy egy apró lépéssel segíthessük társadalmunkat a természet szeretete, megbecsülése felé.
A fényképezés, mint művészet, és mint dokumentarista eszköz egyaránt segíti korunk emberét, hogy valamennyit mégis magáévá tehessen azokból a pillanatokból, amelyek mellett elrohanni kényszerül. Segítségével megörökíthetőek életünk szép, és elgondolkodtató eseményei. A mai társadalom természeti környezetünk iránt elkötelezett tagjai pedig azon
munkálkodnak, hogy a civilizált világtól távol eső, virágzó életből is elhozzák ezeket a momentumokat – ha a fényképezés eszközét választják ehhez, akkor e műfajt aposztrofáljuk természetfotózásként.
Hazánk erdőségeit és mezőit azonban sok más lakó is benépesíti még, akik az utóbbi időben, talán mondhatjuk, egy kicsit háttérbe szorultak a természetfotós palettán. Pedig a magyar nagyvadállomány méltán híres, és fotós szemmel legalább annyira izgalmas, kihívásokkal teli élményeket tartogat, mintha a vadászokat kérdeznénk erről! Megismerni egy terület vadjait, figyelemmel kísérni a változásokat, bepillantást nyerni életük legmeghittebb pillanataiba anélkül, hogy megzavarnánk őket, megtapasztalni, ahogy egy fiatal állatból hosszú évek alatt megérik az a díjnyertes koronás fő, amelyben vadász és vadfotós egyaránt szívesen gyönyörködik…
Célunk nem más, mint hogy hazánk nagyvadjainak életét a fényképezés eszközeivel kicsit közelebb hozzunk a modern világhoz, felnőttekhez és gyermekekhez egyaránt, hogy ezek a fenséges állatok megőrizhessék méltó helyüket az életünkben.
Hogy mi a titok? Titok bizony nincsen. Bárki, akit egy kép kíváncsibbá tesz,
aki ránézve megérzi a természet vonzását, átélheti ugyanezeket a kis csodákat. Nem kell hozzá más, mint, hogy a rohanásból pár percre kiszakadva, figyelmesen, és empátiával felvértezve szabaduljunk ki a természetbe, hogy megtanuljunk újra hallgatni, türelmesen várni, és örülni az életnek, amely akkor és ott körül vesz bennünket.
