Berényi Csaba
Szoktam mondani, hogy “Egy bemutatkozás során nem is olyan régen még mindenki úgy kezdte, ezerkilencszáz…, hát én is. 1967-ben egy esős Medárd napi délután láttam meg a napvilágot Szolnok városában. Ez az “átok” azóta is kísért, hisz szinte minden ígéretesnek látszódó fotós túrám esőbe torkollik. Ha a korom szeretném kiszámolni, akkor már a végtagjaimon szereplő ujjak is kevésnek bizonyulnak, talán soknak tűnik, de belül megálltam öregedni, csak fele ennyinek érzem magam. Édesapám nyugdíjas erdész, születésem után egy évvel helyezték át Budakeszire, ahová természetesen követte az egész család. Gyakorlatilag innen indult vonzódásom a természet felé. Már kicsi gyermekkoromtól szívtam magamba a természet szeretetét. A hetvenes évek közepétől édesanyám vezette a közelben lévő vadászházat, mely közreműködött a vadászathoz való vonzódáshoz. Rengeteget jártam ki kerületvezető vadászokkal vadkár-elhárításra és hajtóvadászatokra. Így kezdődött az állatok szokásainak megismerése, melyek a mai napig nagy hasznomra vannak a cserkeléses fotózásokon is. Volt egy röpke kis idő mikor egy Zenit fotópuskával madarakat és egyebeket kergettem, fényképeztem több, de inkább kevesebb sikerrel. Már kétgyermekes apaként jelentkeztem a FotoArt magazin rendezésében indult kezdő fotóstanfolyamra, majd a tanfolyam sikeres elvégzése után Imre Tamás fotográfus nevével fémjelzett Canon Professional Wildlife fotósiskolában próbáltam elsajátítani a természetfotózási technikák alapjait, az igazi wildlife érzést. 2008 -ban a Forrásvíz fotósiskola mesterkurzusán is részt vettem. Jártam Szipál Martin előadásaira, hogy kitudjak kacsintani az erdőn túlra.
Bitai Orsolya
Budapesten születtem és Budapesten élek. Gyerekkorom óta imádom a természetet, főleg az erdőket, ahol feltöltődöm energiával és megfeledkezem minden gondomról-bajomról. 4,5 éve szerettem bele a fotózásba, és rájöttem, hogy ezt nagyon jól lehet párosítani a természetjárással. Megvettem az első vázamat, egy Nikon D7100-at majd kiolvastam egy fotós tankönyvet, amiből nagyjából megértettem a rekesz, a záridő és az ISO összefüggéseit. Azóta szabad hétvégéimen a nagyvadakat cserkelem és próbálom megörökíteni az élményeimet több-kevesebb sikerrel. Kedvenc fotóalanyaim az őzek és szarvasok, de ha ők éppen nem kerülnek a lencsém elé, szívesen fotózok kisebb emlősöket, madarakat, virágokat vagy akár a tájat. Kb. 2 éve fullframe-re váltottam, és nagy vágyam vált valóra a Nikon D810 vázzal. Elsősorban a magam örömére fényképezek, de folyamatosan tanulni és fejlődni szeretnék mind fotózásban, mind utómunkában. Nagyon örülök, hogy ennek a nagyszerű csapatnak a részese lehetek és köszönöm, hogy megmutathatom Nektek ezeket a csodás állatokat az én szememmel.
Botond Ádám dr.
1987-ben születtem, Budapesten. Úgy gondolom, egykori börzsönyi nyaralónknak köszönhetem, hogy mindig is érdekelt az élővilág. Gyermekkoromban a családom igyekezett minden lehetőséget megragadni, hogy kiszabaduljunk a nagyváros mindennapi fogságából, így szabadidőm nagy részét Börzsöny-ligeten töltöttem. Később érdeklődésem a hüllők felé fordult, óriáskígyókat tenyésztettem és tartok a mai napig. Ez a természetszeretet játszott döntő szerepet abban is, hogy végül az állatorvosi hivatást választottam. Az egzotikus hüllők iránti rajongás vezetett rá a fotózásra. Természetfotózással komolyabban 2014 óta foglalkozom szabadidőmben. Bár minden területét és annak változatosságát szeretem, a nagyvadak állnak hozzám legközelebb. Az elmúlt években számos maradandó élménnyel gazdagodhattam e hobbi által és számtalan új ötlet fogalmazódott meg bennem a jövőbeli témák megörökítéséhez. Hiszem, hogy a természetfotózás is állandó, véget nem érő fejlődést, ha úgy tetszik „adaptációt” kíván meg a fotós részéről. Mindig lesz új kihívás, új téma, új perspektíva, mindig lehet újat tanulni.
Csótai László
1967. decemberében láttam meg a napvilágot Miskolcon. Ott nőttem fel és kezdtem el felnőtt életemet a családommal. Majd egy döntés alapján elköltöztünk feleségem szülőfalujába Bándra egy bakonyi kis faluba, ahol jelenleg is lakunk a családommal. A teraszunkról hallani a természetet, az őz ugatását, a gímszarvas bőgését. Ideális hely egy nagyvadfotósnak. A fotózás egy karácsonyi ajándékkal Kezdődött. Lassan már 10 éve, hogy egy természetfotós fotósiskolai kurzust kaptam a családomtól. Ettől a pillanattól fogva a természetfotózás, majd később a nagyvadfotózás a mindennapok része lett a családban. Mert ehhez a hobbihoz elengedhetetlen a toleráns család, aki elviseli a hajnali indulásokat, és a késő esti érkezéseket, s konfliktus mentesen biztosítja az egyéb költségvetési tényezőket is. A fotózás révén sok-sok érdekes és értékes embert ismertem meg, s részben ez is iniciálta Hazai Vadfotós Egylet létrehozását. Néhányan összedugtuk a fejünket és gondoltunk egy merészet és létre hoztunk egy kis élményközösséget. Köszönöm az alapítóknak, hogy nyitottak voltak egy ilyen kezdeményezésre, és bízom benne, hogy sok élményt fogunk együtt átélni a közös hobbinkkal.
Mert ez az hely, „ahol a Vad és fotós egy lett „.
Fülöp Bálint
1983-ban születtem Mosonmagyaróváron, 2008-ig a Győr-Moson-Sopron megyei Lébényben éltem, azóta Németországban.
A természet már gyerekkoromnak része volt, előbb horgásztam majd ismerősök által vadászatokra kezdtem járni mint kísérő,ezekhez körülbelül 5-6 éve jött komolyabban a fotózás.
Kezdetnek egy Nikon D40-es gépet és egy 18-55-ös kit obit vásároltam, de hamar rájöttem, hogy nekem teleobjektív kell és vadat akarok fotózni.
Autodidakta módon kezdtem a tanulást, internetet bújtam, újságot, könyvet olvastam majd ahogy jöttek a fotós ismerősök, Ők láttak el tanácsokkal.
Fotózni legtöbbet a szülőfalumhoz közeli Hanságba járok, jól ismerem már a területet és a helyi vadászokkal is jó kapcsolatot ápolok ami ehhez a “szakmához” elengedhetetlen.
Szívesen fotózóm minden vad és madárfajt de a kedvenceim talán a gímszarvas és a sakál.
Számomra a fotózás már nem csak egy hobbi hanem töretlen szenvedély. Kint a természetben, a csendben érzem otthon magam….
Köszönöm a meghívást és örülök, hogy tagja lehetek ennek a remek fotós közösségnek!
Födő Szilárd
1970 – ben születtem Nagykanizsán, jelenleg is itt élek és dolgozom. A fotózás alapjait magamtól, könyvekből sajátítottam el, később tapasztalt fotós barátok is sokat segítettek.A fényképezés átalakította a szemléletemet, más szemmel nézem a világot mióta először a keresőbe néztem. Az élet apróbb részleteit is jobban meglátom, és ha valami szépet látok de nincs nálam fényképezőgép, képzeletben akkor is exponálok.2008 tavaszán kezdetem természetfotózással foglalkozni. Elsősorban a nagyvadak és a madarak fotózás érdekel. A természetfotózásban összetett szóként első szó a természet, második a fotózás, szerintem ebből a természet a fontosabb. Persze kimondhatatlan büszkeség és öröm a jól sikerült fotó, de nem szabad, hogy a történet rólunk szóljon és gátlástalanul beavatkozzunk az előttünk lejátszódó folyamatokba csak a jó fotó kedvéért. Sokszor csak hátradőlök és az exponálógomb lenyomása nélkül szemlélem a körülöttem történő eseményeket. Jól eső érzés, amikor sikerül valami esztétikusat alkotni, amely később akár egy lakás vagy szoba dísze lehet. A természetfotózás számomra egy életforma. Azt gondolom, hogy ezt mindenki érti, akinek ez a kedvenc időtöltése. Ha egy kicsit is elgondolkoznak az emberek és különösen a gyerekek a természet szépségéről, annak sérülékenységéről és arról, hogy mennyire kell vigyáznunk rá, akkor már megérte elkészíteni a képet. Fotóim nagy részét a Duna-Dráva Nemzeti Parkban készítem. Ezt a vidéket ismerem, úgy is mondhatnám: itt vagyok otthon. A vizes élőhely madarait, ugyan olyan szívesen fotózom, mint a gímszarvast , esetleg a ragadozókat. Rengeteg kép van a fejemben amiket el szeretnék készíteni, álomfajok és helyzetek mindig vannak, de ezekben sokszor talán az a jó, ha az ember nem éri el…
Gregor Viktor
Gregor Viktor vagyok, 1990-ben születtem Szolnokon. Gyermekkoromban édesapámmal sok időt töltöttünk a Tisza partján, már ekkor lenyűgözött a természet körforgása és sokszínűsége. Természetfotózással 2016-ban kezdtem el foglalkozni. Számomra kikapcsolódást nyújt es energiával tölt fel. Tudásom autodidakta módon igyekszem csiszolni, gyulai lakosként főként a Mályvádi erdőben, melyet a Fekete-Körös ölel körbe. Próbálok cserkeléssel közel kerülni a vadon élő állatokhoz. Képeimmel az érdeklődőket szeretném részesíteni az általam megélt élményekből.
Hogya István
1983.01.06.-án születtem Miskolcon. A szüleimmel és az öcsémmel Hernádnémetiben nevelkedtem és a szakközépiskolás évek végéig itt is éltem.
Mondanom sem kell, hogy a falu mellett húzódó Hernád folyó és annak árterei, erdei jelentették számomra a világot Minden szabad időmet a természetben töltöttem. Indult ez a horgász szerelemmel. Nyári szünetekben minden nap horgászattal telt és szinte beszippantott a minket körülvevő vadvilág.
A legelső fényképezőgépem egy kis 2 mpixeles canon milc volt. Innen indult ez a szerelem. Télen a befagyott folyón jártunk át figyelni az összeállt őzrudlikat. 4-5 éve mikor megfogtam életem legnagyobb halát egy 55 kg-os harcsát, na, ott fejeztem be a pecát. Azóta megmaradt az örökké tartó szerelem, a fotózás! Imádom az összes élőlényt, a madarak, de a kedvenceim a nagyvadak és a ragadozók és az ő fotózásuk az igazi kihívás számomra. Mindig is szerettem a különlegességeket, kuriózumokat és a vadak között is ezeket az egyedeket keresem.
Örömmel tölt el, hogy tagja lehetek egy ilyen szuper kis csapatnak, ahol a vad és a fotó egy lett!
Kalmár Lajos Gábor
Várpalotán születtem 1974. november 8.-án. Születésem óta Berhidán élek, ide köt a munkám, itt élek feleségemmel és három lányommal. Gyerekkorom óta foglalkoztat a fotózás, talán 8 évesen kaptam bérmálásomra egy Villia nevezetű orosz csodaszerkezetet, amit aztán nagyon sok fényképezőgép váltott az évek során. Az igazi áttörés 1999-ben történt, amikor egy külföldi munka révén sikerült egy tükörreflexes gépet vennem, majd pedig tíz év múlva, amikor digitális rendszerre váltottam, abban az időben kezdtek el foglalkoztatni a nagyvadak és fotózásuk. Sajnos a közvetlen környezetemben nem tudtam érvényesülni ezzel az elhatározással, így aztán kénytelen voltam a világ legszebb ártéri erdejébe járni a vadak nyomába. Így lett aztán életem egyik nagy szerelme Gemenc, rengeteg időt töltök el ott, a másik nagy szerelem pedig a Kárpátok és az európai csúcsragadozók. Képeimmel közel negyven díjat nyertem nemzeti és nemzetközi pályázatokon, de igazából ezek másodlagos tényezők csupán, hiszen sokkal jobb fotókat is látok, mint a sajátjaim. Úgy gondolom és vallom, hogy a díjak elnyerése nem kiváltságokkal, hanem kötelezettségekkel jár, ezért a természetvédelemről és a természet szeretetéről óvodáktól a nyugdíjas otthonokig tartok előadásokat a képeim és kisfilmjeim segítségével.
Király Tünde
Kovács András
Középiskolás koromban kezdtem el fényképezőgéppel járni a közeli erdőket vadra lesve, és azóta is ez a fő irány a fotózásban számomra. Igyekszem minél több időt a területen tölteni, megismerni az ott élő állatok szokásait, mindennapjait, és ellesni belőle érdekesebb pillanatokat, szebb hangulatokat. Jobbára a lakóhelyem közvetlen szomszédságában mozgok, ami a Balaton-Felvidéket és a Bakony egyes lankáit jelenti, de nem riadok vissza távolabbi tájak felfedezésétől sem, viszont sajnos azt a rendelkezésemre álló idő nem mindig engedi meg. Képeim nagyon nagy részét a szabad természetben teljesen vadon élő állatokról készítem, olyan területen való fotózást nem preferálom, ahol a vad a szabad mozgásában valamilyen módon akadályozva van (vadaskert, vadaspark…). Fényképeim több önálló és társas kiállításon jelentek meg, vadászati témájú magazinokban és biológia tankönyvekben is megtalálhatóak voltak. Néhány pályázaton is értem el sikereket főleg a kezdeti években, de rá kellett jönnöm, hogy számomra a természetfotózás nem egy ‘versenysport’ és emiatt a jelenlegi pályázati rendszerben önállóan nem indulok. Körülbelül 15 éve vagyok tagja a veszprémi Bakony Fotóklubnak, és nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Hazai Vadfotós Egylet megalakulásában szerepet vállalhatok, mint alapító tag. Fényképeim a kiállításokon kívül leginkább Facebook oldalamon publikálom (https://www.facebook.com/WildlifephotoAKP/).
Kronavetter Tamás
1970-ben születtem Budapesten. Budapesten élek azóta is. Gyerekkorom óta rajongok a természetért. Széchenyi Zsigmond könyvei gyerekként, nagy hatással voltak rám. Talán akkor határoztam el, ha nagy leszek, vadász leszek. 10 éves lehettem, mikor a kezembe akadt Bécsy László „ Vértelen vadászat” című könyve. Ekkor határoztam el, hogy nem is a vadászat, hanem a természetfotózás érdekelne engem jobban. 12 éves koromban édesapámtól megkaptam az első tükörreflexes gépet, egy Praktika PLC3-at. Ettől kezdve jártam a természetet fényképezőgéppel. Kedvenc témám a nagyvadak fotózása. Talán emiatt is kaptam meghívást a Hazai Vadfotós Egyletbe, amit ezúton is szeretnék megköszönni mindenkinek.
Lipovszky György dr.
Balassagyarmaton születtem 1953. október 15. én. Tizenöt éves koromig egy kicsi nógrádi faluban nőttem fel. A budapesti Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségiztem, majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szereztem diplomát. Első és az óta is a munkahelyem Kállóhoz köt. Három gyermekem és négy unokám van. Jelenleg Budapesten élek és naponta járok a vidéki munkahelyemre, már nyugdíjasként is. 8 éve végeztem egy budapesti fotós iskolában. Azóta fotózok komolyabban. Kedvenc témáim a nagyvadfotózás és a makrózás. Több kiállításon is láthatóak voltak a képeim, de pályázatokon nem vettem részt. Célom a természet szépségeinek bemutatása és megismertetése az érdeklődőknek. Képeim nagy része a nógrádi tájat és természetet mutatja be.
Makovinyi Zoltán
1968-ban születtem, Budapest XVII. kerületben élek az óta szinte folyamatosan.
A fotográfiával középiskolás koromban kezdtem el foglalkozni, de akkor még nem volt kialakult érdeklődési köröm. Szeretem tudni, hogy „mitől megy a villamos”, ezért nem csak a kattogtatásban merült ki a fényképezésem, hanem magam végeztem a teljes folyamatot. Bár nagyon szerettem látni, ahogy a kép kialakul, de egy időre más dolgok kezdtek jobban érdekelni, ezért a fotográfia csak emlékkép készítés szintjén maradt meg a harmincas éveimig. Mintegy húsz éve újra bekattant valami, és újult erővel vetettem bele magam a fényképezésbe. Ekkor kezdtem el keresni a hasonló érdeklődési körű emberek társaságát, és így találtam rá a Rákosmenti Fotóklubra. Közben már jártam fotós rendezvényekre is, ahol megismerkedtem az akkoriban megújuló Kőbányai Fotóklub néhány tagjával, akik meghívtak maguk közzé tagnak.
Időközben tudatosult bennem, hogy a fotózásban számomra legkellemesebb irányzat a természetfotó. Két fotós barátommal, Forgács Istvánnal és Takács Sándorral megalapítottuk a Vaki17 Fotóklubot, mely hamarosan felvette a Bársony István fotóklub nevet. A klubnak otthont adott az akkori Dózsa György, mostani nevén Vigyázó Sándor Művelődési Ház. A fényképezés nem csak hobby lett az életemben, hanem munka is. Dolgoztam laboránsként és fotócikk eladóként is. Több újságban jelentek, jelennek meg fotóim és írásaim. Társszerzőként jegyeznek sportszakmai oktató könyv fotósaként. Több művészeti katalógust is fényképeztem. Alkalmam volt rendezvényeket, sporteseményeket, koncerteket, esküvőket és temetéseket is fotózni.
Fotós pályafutásom alatt több mint harminc kiállításon vettem részt, ennek nagy része társas vagy csoportos volt. 2019-be önálló kiállításom volt Horvátországban. Szerencsére a sikerek sem kerültek el. Nyertem fotópályázatokat, többször voltak különdíjas képeim is. Hazai és nemzetközi pályázatokon kerültek falra képeim, kaptam különböző díjakat, elismeréseket. Alkotásaim megtalálhatóak magán és múzeumi gyűjteményben.
A Bársony István fotóklubot mai napig vezetem, alapító tagja vagyok a Hazai Vadfotós Egyletnek, tagja vagyok a Vadászati Kulturális Egyesület fotókörének és a Vigyázó Ferenc Művelődési Társaságnak is.
Nagy Péter
A természet szeretete és az állatok iránti rajongásom már egész kisgyermek koromban megmutatkozott. Gyerekként rendszeresen elkísértem Édesapámat horgászni, de a horgászat sokáig nem tudta lekötni a figyelmemet. Mivel nem láttam le a víz alá, ezért elkezdtem bújni a nádasokat, különféle hüllők és kétéltűek után kutatva. 8 éves lehettem amikor az első vadászatra elkísérhettem Édesapámat és egyik vadász barátját. Ezek után már nem volt kérdés, hogy állandóan az erdőt – mezőt járjam. A természetfotózás 2011-ben „ fertőzött „ meg. Portugáliában egy kiállítást néztünk meg pár barátommal és voltak kiállítva természetfotók. Akkor ott, volt egy kijelentésem, hogy „ már pedig ha törik, ha szakad Én Természetfotós leszek”. Onnan hazajőve meg is vásároltam az első kompakt fényképezőgépemet. Eleinte mindent lefotóztam ami élt és mozgott, de hamar rá jöttem, hogy a VAD az ami a legjobban megdobogtatja a szívem. 2016-ban kezdtem el komolyabban foglalkozni a Vadfotózással. Leginkább a lakóhelyem melletti mezőgazdasági területeken fotózom. Itt alakítottam ki olyan kapcsolatot a vadászokkal, hogy teljesen szabadon mozoghatok a területen. Kedvenc vadfajaim az őz, dámszarvas, róka. Nagy öröm és óriási megtiszteltetés, hogy tagja lehetek ennek a csodás csapatnak, ahol végre a Vad és a Fotó egy lett.
Az alábbi linken pedig az Én VADvilágom:
Násfay Krisztina
A természetfotózással 2005 nyarán kezdtem el ismerkedni hobbi szinten. A természet szeretete nálunk mindig is magától értetődő volt, búvárfotós szüleimen kívül a tágabb családban, ill. felmenőim között vadászok, erdészek is előfordultak. Egy alapfokú tanfolyam után 2006-ban a Zsila Sándor által vezetett „fotósulit” végeztem el és beléptem a Fényecset fotóklubba. 2010 tavaszán felvételt nyertem a naturArt tagjai közé is. Nikon rendszert használok. Legszívesebben vadfotókat és tájképeket készítek, de szeretem a kétéltűeket, a vizes élőhelyeket, az „állatok a tágabb környezetükben” jellegű témákat is. Külföldön leginkább az érintetlen északi tájak és a vulkanikus szigetek vonzanak. A természetben kint lenni számomra egyenlő a szabadságérzettel és akkor is szép élményeket ad, amikor nem sikerül jó fényképet csinálni.
Németh Bálint
1996.08.16-án, Szombathelyen születtem, ahol alap és középfokú tanulmányaimat is végeztem. Jelenleg a Soproni Egyetem V. éves erdőmérnök hallgatója vagyok. Magamat amatőr természetfotós-előadónak tartom.
Barátságom a természettel ifjú korom ellenére régi keletű. Mindig is érdekeltek környezetünk élőlényei, főként az erdők-rétek madarai, rovarjai. Sokáig csak megfigyeltem, esetleg lerajzoltam őket, illetve amit láthattam belőlük. Nagyjából 12 éves lehettem, amikor édesanyám kis digitális fényképezőgépével nekiálltam kattintgatni. Teljesen autodidakta módon, lelkesen, de csupán amatőr módon fotóztam amit csak értem.
Idővel, ahogyan a háttértudásom, fajismeretem gyarapodott megcéloztam a nehezebb témákat, növényeket, állatokat egyaránt. Szépen lassan szakkönyvek és internetes cikkek segítségével elsajátítottam a fél-automata, majd a teljesen manuális fotózás alapjait. Innentől már azt fotóztam, amit én láttam, s nem pedig azt, amit a fényképezőgépem. Ezzel a tanulási folyamattal párhuzamosan, családom segítségével megvásárolhattam az első tükörreflexes fényképezőgépem, egy Nikon D90-es modellt, ez jelentette számomra az első igazi mérföldkövet.
Számomra a fotózás már jóval több, mint egy hobbi, inkább életérzésnek mondanám. Egy olyan kikapcsolódási lehetőség, amely egyedülálló és elengedhetetlen a mindennapjaimhoz. Azonban pár éve már nem csak a magam örömére fotózom. Igyekszem az embereknek, főleg a fiatalabb korosztályoknak megmutatni azt, hogy mit rejt a közeli erdő, vagy éppen mi lapul a város melletti mezőn. Amellett, hogy immár számos alkalommal beszélhettem hőn szeretett hobbimról, fotóimról és azok készülési körülményeiről felnőtteknek is, kedvencem az, amikor gyerekekkel foglalkozhatok. Az elmúlt öt évben egyre többször tarthattam előadást a természetfotózásról általános- és középiskolás diákoknak, táborokban, vagy éppen az iskolában. Nagyon fontosnak tartom, hogy a most felcseperedő korosztályok minél több ízelítőt kaphassanak ebből a csodálatos – (idővel) számukra is elérhető – világból, a természetfotózásból.
Kedvencem a nagyvadak cserkelése, szinte csak így fotózom. Ez gyakran fáradtságos, sportos cselekménysorozatot kíván tőlem, melyhez, ha kellően alázatosan állunk hozzá, idővel a szerencse is mellénk szegődhet. Mozgáskörzetem főként lakóhelyem környéke, Vas megye. A legnagyobb elismerésemnek azt tartom, hogy csupán egy napi ismeretség után, a képeimet látva meghívtak Namíbiába fotózni. Nagyon sokat köszönhetek családomnak a folyamatos támogatásukért.
Orosz György dr.
Már gyerekként is megszállott természetbúvár voltam, akinek hátizsákjában mindig ott lapult Gerald Durrell Amatőr természetbúvár című könyve. Szobámban együtt éltem gyíkjaimmal, bogaraimmal, pókjaimmal, halaimmal, koponyagyűjteményemmel és még sok-sok számomra csodálatos dologgal a természetből. Tízévesen kezdtem el a fotózás iránt érdeklődni, majd egyetemista koromban a Szent István Egyetem, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetének hallgatójaként, Kresz Albert fotóművész előadásainak hatására kezdtem el komolyabban fotózni az első tükörreflexes fényképezőgépemmel. A Gödöllő közeli Babatpuszta muflon állománya volt az első inspirációm, első találkozásra beleszerettem e vadfaj kínálta fotótémába. Éveken át, hajnaltól napnyugtáig képes voltam a nyomukban járni és fotózni őket. Közben egyre inkább foglalkoztatott, hogy miként lehet egy természetfotóval az érzelmeket, érzéseket is láttatni.Idővel a hazai vadon élő állatok, főleg nagyvadak fotózásának megszállottja lettem. Fotóimat kizárólag vadon élő vadállatokról készítem. Fogságban tartott, szelíd állatok fotózása, fizetett leshelyek használata számomra elképzelhetetlen. A vadon élő állatokat természetes élőhelyükön, cserkelve fotózom, azaz igyekszem minél közelebb kerülni hozzájuk, legtöbbször hason kúszva-mászva, a zavarásuk nélkül.Fotóimmal olyan pillanatokat örökítek meg, melyek egyszeri mozzanatok, történések, csendéletek s melyeket, ha festőművész lennék magam is megfestenék. Fotóimmal kiragadok egy-egy ezred másodpercet a vadállatok rejtett mindennapjaiból és a látvánnyal törekszem legalább egy szeletét átadni annak az élménynek, melyet a fénykép készítése közben magam átéltem.Első fotókiállításom 2002-ben volt Budapesten. 2019-ben a Magyar Természettudományi Múzeum Kupolatermében rendezhettem önálló kiállítást. Ugyancsak ebben az évben a Balatonfüredi Gyetvai Villa adott otthont tárlatomnak. Fotóimmal illusztrált novelláskötetem, Sugallatok címmel 2006-ban jelent meg. A Nimród vadászújság hivatalos vadfotósa vagyok, az újságban rendszeresen jelennek meg fényképeim és a fotózáshoz köthető cikkeim. Számos fényképem a Vadászati Kulturális Egyesület művészeti zsűrije által vadászati kulturális értékké lett nyilvánítva. Évekig a TransNatura Nemzetközi Természetfotó Pályázat Zsűrijének tagja voltam. Fényképeimet könyvekben, kiadványokon, naptárakon, posztereken, erdei iskolák tablóin, tanösvény táblákon, weblapok illusztrációiként lehet viszontlátni. Tartok előadásokat, vetítéseket, de legjobban az erdő-mező csendjét és az izgalmas cserkeléseket élvezem.
Szárszó Edit
„ Minálunk a hegyek magasabbra nyúlnak
Minálunk a rétek későbbre virulnak,
Kora őszi szelek tépik a fenyőket,
Szempillára fagynak télidőn a könnyek.” (P. Papp Asztrik)
Erdély egyik legszebb, smaragdzöld vidékén, a hajnalmadarak, medvék, farkasok, hiúzok földjén, a Hargita lábánál, a Csíki- medence egyik gyöngyszemében, Csíkszeredában születtem. Az itteni táj láttán Orbán Balázs így vélekedett: ” Önmaga ellen vétkeznék, ki e gyönyörű havasi táj megtekintését elmulasztaná.”
Azt gondolom, aki egyszer természetre nyíló szemmel megismeri ezt a mesebeli tájat, örökre a természeti szépségek rabja marad. Ezért vettem először fényképezőgépet a kezembe, hogy ezt megörökítsem. A fotózást autodidakta módon tanultam, tanulom. Képeimmel többnyire a természet értékeit, csodáit, pillanatait, hangulatát szeretném maradandóvá tenni. Többnyire a vadon élő állatok és növények természetes élőhelyükön való megörökítését próbálom bemutatni. Szeretném, ha fotóimmal szebbé, színesebbé tudnám varázsolni a hétköznapok szürkeségeit. Remélem sikerül!
Szerencsi Gábor
1963-ban születtem Egerben, jelenleg is ebben a városban élek. Mint műszaki irányultságú fiú, már az általános iskolában fényképeztem, igaz akkor még ETÜD géppel. A gimnazista éveket követően a Műszaki Egyetemen folytattam a tanulmányaimat és szereztem építőmérnöki diplomát 1988-ban. Statikus mérnökként sok épület és híd diagnosztikai vizsgálatát végeztem, amelyhez a fotódokumentáció elengedhetetlennek minősült, hogy hitelesen tudjam ábrázolni a károsodott ill. sérült szerkezeti elemeket. A fotózás nagy mértékben segítette a szakmai munkámat.A szakmai fotózás mellett egyre többet fényképeztem a családtagokat és a környezetemet.Több mint 20 éve fordultam a természet irányába és így a természetfotózás vált a kedvenc időtöltésemmé. A természetfotózáson belül különlegesen izgat a leskunyhós fotózás, önálló kunyhókat építek és elnevezem őket (Gyurgyalag Pagony, Gyöngyvirág Pagony, Töviskes Pagony…stb). Magával ragadott a természet, egyre többet foglalkozom mind a fotózás, mind pedig a természeti ismeretekkel. Számomra a természet fotózása a les építésétől, az etetésen keresztül az exponáló gomb megnyomásáig tart, szinte már életformának tekintem.Időközben a technikai felszerelést is sikerült fejlesztenem, így csupán az idő szűkössége szab határt az alkotásnak.Különösen örömmel tölt el, hogy képeim jelentős részét a Mátra, Bükk és a Tisza-tó faunájában készítem. Próbálom a közelemben lévő embereknek a körülöttünk lévő természet gyöngyszemeit és szépségeit megmutatni.
A-MAFOSZ/b és EFIAP diplomákkal rendelkezem.
Mesterházi József
1957-ben születtem Ajkán, majd Nagyvázsonyba költöztünk mai napig itt élek, erdészkedek.
Már eltelt 50 év hogy a természetet fényképezőgéppel járom. Munkámból adódik, hogy sok ritka pillanatot tudok megörökíteni az erdő életéből. Elsősorban a Bakony jelenti számomra a legtöbbet, de a szívesen járom az ország más tájait is. Az első reakciót a képekre a családtól kapom, és ha kiállta a próbát szívesen osztom meg másokkal is.
Minden egyes kép, amit feltöltök oldalamra egy-egy ellesett pillanat abból a közegből ahol a mindennapjaimat töltöm. Ezekkel a képekkel kínálok betekintést a természet csodálatos világába azok számára is akik ennek nem lehetnek részesei.
